Lassan elérkezik a március, közeledik a tavaszi-nyári esküvői szezon. Ebben az időszakban már egyre több vőlegény jelentkezik be hozzánk azzal a céllal, hogy megtalálja az álom esküvői öltönyét. Merthogy az uraknak legalább annyira fontos megtalálni a megfelelő vőlegény öltönyt, mint a hölgyeknek a menyasszonyi ruhát.
A Fővárosi Öltönyház egyik legkedveltebb öltöny márkája a Wilvorst, amely méltán népszerű, hiszen modern és mégis időtálló vőlegény öltönyöket gyártanak minden évben.
Ha szeretné igazán felejthetetlenné tenni az esküvőjét, akkor érdemes belevágni a személyre szabott vőlegény öltöny készíttetésbe is, hiszen így egy olyan darabban mondhatja ki a boldogító igent, ami igazán az egyéniségét tükrözi.
A Wilvorst ceremónia öltönyei elegánsak, a precíz német minőségnek és minőségi anyagválasztásnak köszönhetően pedig örök darabok. Legújabb kollekciójukban a mai divatnak megfelelően az öltönyök többnyire slim fitek, vagyis szűkre szabottak, anyaguk közepesen fényes.
Egy jól megválasztott mellényszettel még egyedibbé tehetjük megjelenésünket. A vőlegény mellények különböző anyagokból készülnek, van mintás, anyagában fényes, illetve van olyan, amelyik egyezik az öltöny anyagával. A legfontosabb, hogy színben és stílusban a vőlegény öltönyhöz illő darabot válasszunk!
Az idei évben terendinek számít a kék öltöny, ezért is kezdjük összeállításunkat az alábbi képeken látható kék, Wilvorst márkájú öltöny variációkkal.
Ha Ön egy szürke öltöny személyében találta meg az igazit, akkor dobja fel egy ezüst mellényszettel. Amennyiben egy barna öltönyre esett a választása, úgy vigyen bele az összeállításba egy kis törtfehéret a kiegészítőkkel.
A teljesen sötét öltözet már nem divat, érdemes ezért az öltöny kiegészítőit világos árnyalatú, a menyasszonyi ruhához illő színben választani. Pl. fehér ceremónia mellény és csokornyakkendő szett.
Mi a legújabb trend a vőlegény öltönyök terén az idei évben?
Az idei év legújabb trendje a kék öltöny, amelyet a Wilvorst márkájú öltönyök között is megtalálhatunk.
Milyen anyagokból készülnek a vőlegény mellények?
A vőlegény mellények különböző anyagokból készülnek, lehetnek mintásak, anyagukban fényesek, vagy éppen az öltöny anyagával egyezőek.
Milyen színű öltöny kiegészítőket érdemes választani a vőlegény öltönyhöz?
A vőlegény öltönyhöz érdemes világos árnyalatú kiegészítőket választani, amelyek a menyasszonyi ruhához illenek, például fehér ceremónia mellény és csokornyakkendő szett.
Kedvet kapott a vőlegény öltöny kereséshez? Jelentkezzen be hozzánk, segítünk Önnek!