fbpx

Ezt jó tudni, ha Ön nem modell alkat

A legnagyobb hiba, amit öltözködésünk terén elkövethetünk – ha nem a saját méretünket hordjuk. Azt szokták mondani, hogy akinek tökéletes alakja van, mindegy mit vesz fel, bő vagy szűk ruhát, minden jól áll neki. Ez is vitatható, de ha valaki nem rendelkezik tökéletes vonalakkal, akkor neki pláne oda kell figyelnie arra, hogy mit és hogyan visel.

Általános tévhit, hogy a bő, méretben két számmal nagyobb ruhák eltakarják, amit kell, így előnyösek a teltebb embereknek. Sajnos gyakran inkább az ellenkező hatást érik el és még nagyobbnak mutatják viselőit. Természetesen a túl szűk, kisebb méretű ruhák sem ajánlottak, hiszen jelentősen felnagyíthatják az apróbb hibákat is. Akkor mi a megoldás? Valószínűleg már Ön is tudja, az első és egyben legfontosabb lépés a megfelelő méret és fazon viselete. Emellett persze van néhány praktika, ami előnyösebb külsőt kölcsönöz.

Az optikai csalás mindenhol bevett szokás

A teltebb emberek is bátran használhatnak mintákat, csak oda kell figyelniük rá, hogy inkább az apróbb mintákat helyezzék előtérbe pl. kockás ing. De szépen nyújtják az alakot a hosszanti csíkos ingek is. Az ingünk nyakrészével is játszhatunk, hiszen egy kerekebb fejformát például meg tud nyújtani egy hosszúkás gallér. A túl vékony gallérral ellátott ingeket inkább kerüljük.

A zakónál ügyelni kell arra, hogy a nagyméretű zsebek nagyobbnak is mutatnak minket. Ha sokszor telepakolod a zsebeidet, akkor inkább szokj rá a táska viseletére, hiszen a túlzsúfolt zsebek is teltebbnek mutatnak, emellett persze nem is túl esztétikusak. A nyakkendők is hasznosak lehetnek, hiszen optikailag nyújtják a testünket, persze itt is kerüljük a vastag, markáns darabokat.

A nadrágok esetében sem feltétlenül a bőszárú, trapéz fazon a legjobb választás. Viseljen bátran egyenes szárú, akár “slim fit”, a láb vonalát követő nadrágokat, meglátja, hogy jól fog állni.

A színek tekintetében sem a fekete az egyetlen megoldás alakunk javítására, előnyös lehet a barna, indigókék, szürke, de akár a zöld is a bátrabbaknak. Az ingek tekintetében egy világos szín egy sötétebb zakóval párosítva még karcsúsíthat is az alakunkon.

sk_SKSlovenčina